"Az lehetsz, aki lenni szeretnél" - olvastam valahol jópár évvel ezelőtt.
Szeretem úgy érezni, hogy jóerőben vagyok és kapaszkodok a dombomon felfelé, mert a csúcson vár az a valaki aki lenni szeretnék,s csak arra vár hogy azonosuljak vele és elégedett táncot járjak a domtetőt súroló felhőkön és ez a tánc sose érjen véget.
De ha valami éppen nem sikerül akkor elszorul a torkom, megállok és fulladozom egy ideig, jó ideig. Nem bocsájtom meg magamnak egy könnyen a hülye hibáim.
Szerintem ez csak egyetlen pillanat. Úgy értem, a döntései határozzák meg az embert, dönteni pedig egy adott pillanat (csak a döntés, a rá való gondolkozás nem), nem egy folyamat. Aztán jön az út a megvalósítás felé, de annak nem kell dombnak lennie, meg meredeknek, inkább ússz, mert tudom, hogy úszni szeretsz, és szerintem az a lényeg az egészben, hogy az út is élvezetes.
ReplyDeleteÉs én mindezt csak azért mondom, hogy ne legyél kemény magaddal, kérlek.
Igazad van...köszönöm. Megpróbálok így hozzáállni magamhoz, hogy a döntéseimtől függ az énem.. (de azért részben a dolgokhoz való hozzáállástól is, nem? és ezen keményen dolgoznom kell, hogy ne morogjak és negativkodjak és önsajnálkodjak)
DeleteDe néha rossz hirtelen döntést hozok, vagy rosszat mondok, és ezután ki tud készíteni a hibám puszta emléke is...
az utam pedig tényleg jó, mert boldog vagyok a mostani életemmel, csak elfogadni magam nehéz, erre céloztam ebben a nyávogós szövegben.
Köszi Regi a támogatást. Nagyon jól esik.