Az eső már jóideje elállt, de a tócsák csak mostanra száradtak fel. 

Felszáradtak. Végre. Nem kell már beléjük néznem, torz képem sem tükröződik vissza már, így arcom a nap felé fordíthatom, egészen felfelé.
Kedvesem kezét fogom, szemem csukva, rámsütnek a csodasugarak és a külvilágból nem maradt más, csak tompa zajok a háttérben. Így a jó, pont így.