Röviden és elvontan úgy fogalmaznék, hogy a hónap egyetlen menet volt egy rendhagyó szellemvasúton: itt-ott váratlanul előbukkanó ismeretlen, ijesztő vagy éppen vicces események sorozata, melyeknek tudtam hogy egyszer vége lesz,kiszállok a személyes hullámvasutam csilléjéből... és nevetve-nosztalgiázva fogok visszagondolni az egészre. A különös hátborzongató részletek egy egésszé válnak, egy olyan egésszé, amely nem félelmetes többé, ellenkezőleg: kecsegtetően, visszahívogatóan él tovább az emlékezetemben.
A hónapom alatt annyi mindent győztem tapasztalni, annyi új dolgot próbáltam ki, hogy nincs is értelme mindet leírni. Az ott töltött idő alatt minden nap írtam egy rövid jegyzetet a naplómba, hogy körülbelül képben legyek ha később részletesen szeretnék visszaemlékezni az eseményekre.
Meg kell jegyeznem viszont, hogy az időm nagyrészében magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam. Ez gondolom a "csodálatos" természetemből adódik, de mentségemre legyen mondva - visszaemlékezve nem a magány érzése az első ami eszembejut Angliáról..
Volt szerencsém (ezért a cím) egy tündérmesébe csöppenni, rögtön az első naptól kezdve: egy spanyol orvostanhallgató srác személyében.. akiről most nem is írnék többet csak annyit hogy minden téren tökéletes pasi, és mindent megmutatott Cambridgeből és miegymásból. Igazán jól éreztem magam vele. Utolsó nap könnyekkel búcsúztunk, igérve hogy majd még találkozunk. Azóta nem jelentkezett. Ilyen az én szerencsém, de most nem fogok panaszkodni.
Akármikor szivesen mennék még egy menetet a cambridge-i "szellemvasúton". Remélem lesz még rá alkalmam!
No comments:
Post a Comment